HŐSÖK SZOBRA
1929-ben felállították az I. világháborúban elesett hősök szobrát. A szobrot Lukácsi Lajos budapesti szobrász készítette el. A szobor felállítására 300 négyszögöl területű telket jelöltek ki, melyet az elöljáróság feltöltetett és bekeríttetett. A szobor felállíttatásának költségeiből mintegy 1100 pengőt a község lakói közadakozással gyűjtöttek össze. A rendszerváltás óta az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója tiszteletére itt rendezzük ünnepi megemlékezésünket.
NEPOMUKI SZENT JÁNOS SZOBOR
Érdekessége községünknek az Isaszegi út sarkán álló Nepomuki Szent János szobor. A II. világháború folyamán megsérült szobor alapzatának helyreállítása során -mivel az egyházközség új szobor létesítését tervezte- találtak rá a talapzat alatt elásott jelenleg is látható szoborra, melyet még 1774-ben Bogács Ferenc Valkói lakos készíttetett. Új szobor készíttetése helyett ezt -az utólag tévesen 1789 évszámmal jelzett- szobrot állították a talapzatra.
CSÖRSZ ÁRKA
Már 1067-ben a százdi apátság alapítólevelében említést tesznek róla. Sok népmonda foglalkozik vele, számtalan kutatás indult építésének, keletkezésének körülményeinek feltárására. Több néven is olvashatunk róla: Ördögárok, Avarárok, Csörsz árok.
Ároktőnél, a Tisza mellől indul, majd két részre szakad, egyik ága Heves megyéből indul, Valkón a Képesfa közelében ér véget, a másik ága pedig Borsod megyén keresztül, a Bükk mentén Sajószentpéterig ér. Községünk határában a Tekenős parton több helyen derékszögben megtörik, helyenként eléri a 4 métermélységet, és a 9 méter szélességet is. Vidékünkön a töltés a déli oldalon található.
Az utóbbi évek kutatásai során már biztosnak tekinthetjük, hogy miután a rómaiak feladták Dáciát, Nagy Konstantin római császár uralkodása alatt épült, 322-332 között. Római mérnökök irányítása mellett szarmaták készítették a közös ellenség, a dákok ellen, preventív védelmi céllal. Tulajdonképpen nem egy árokról, hanem 3-4 egymás mögött húzódó, kb. 20 km-es szakaszokból álló árokrendszerről van szó.