HELYEK, ÉPÜLETEK

Római katolikus templom

valko_egyhazNeve bolgár eredetű, jelentése: Farkas nevű embernek a telke, háza, telepítése. Pest megyei falu. Egyházi és közigazgatási története összekapcsolódik Vácszentlászló történetével. A honfoglaláskor a Kartal nemzetség szállásterületéhez tartozott. Borovszky szerint 1245 előtt már az Ákos nemzetség birtokában van. Azok közé a birtokok közé tartozik, amelyeket Zsigmond király 1425-ben Prodavízi Ördög Miklóssal elcserélt, és Albert király a Rozgonyiaknak adományozott. 1437-ben Albert király Rozgonyi Lászlónak adja. A XVI. században már a Báthory családé. A török hódoltság alatt lakossága gyorsan, erősen csökken, azonban a felszabadító hadjárat csak néhány évre teszi teljesen lakatlanná, 1691-ben már ismét lakott, de lakossága szépen gyarapszik: 1703-ban 89 családot írnak össze. A szatmári béke után már semmi sem zavarja a falu életét. Ma is ősi nevén fennálló község Pest megyében.

Ősi templomának építéséről nem tudunk semmit. Pongrácz Informatiojában mint katolikus falu szerepel, a térképen temploma is jelezve van. A Szent Mihály tiszteletére épült templom átvészelte a hódoltságot, és 1696-ban a Canonica Visitatio szerint jó állapotban van, de 1774-ben már nem emlékeznek a templom építési idejére. 1734-ben jó állapotban lévő, elég bő temploma van. Felszerelése: egy kazula, egy aranyozott réz kehellyel, egy aranyozott monstrancia. Ezenkívül minden hiányzik. Ekkor Vácszentlászló filiája.

Hamarosan a kicsi templom bővítésére és torony építésére van szükség. Így a roskadozó templom helyébe 1816-1820 között megépítik a mai templomot. (Chobot és Pest megye műemléki topográfiájának leírása között ellentmondás van: Chobotnál 1746-ban Esterházy Antal és Tamás tornyot építtetett hozzá, míg Pest megye műemléki topográfiája szerint 1728-ban új templomot építettek, melynek még 1779-ben sincsen tornya. Az 1774. évi conscriptio Chobotot igazolja, mert egy 46 év előtti építésre még okvetlenül emlékeztek volna!)

Mai templomát 1903-ban, 1912-ben 1938-ban, 1950-ben és 1978-ban renoválták. Belső terét Káldor Aurél iparművész tervei szerint rendezték át 1974-ben. Ez a klasszicista templom műemlék jellegű. Titulusa: Szent Mihály főangyal. Egy kelyhe 1672-ből való. A valkói híveknek a török hódoltság első éveiben még volt papjuk. A budai szandzsák 1559. évi összeírása szerint Tamás pap már meghalt, ezek szerint plébániája is volt. Már 1774-ben lépéseket tettek a valkóiak a plébánia ismételt felállítása érdekében. Simonidesz Károly vácszentlászlói plébános elhalálozása után, 1900-ban önállósításukat kérték, amit 1902-ben meg is kaptak. Ezt megelőzően felépítették a plébánialakot és Canonica Visitatio-szerű szerződéssel a lelkész ellátásáról is gondoskodtak. 1903-ban a lelkészséget plébániai rangra emelték. A plébánia épületét 1979-ben renoválták. Historia Domusa 1981-ben kezdődik. A plébánián egy rokokó Immaculata-szobor található. Az Új Város című lelkiségi folyóiratot Dúl Géza idejében itt adták ki. A helységben működik az Agape Alapszolgáltatási Központ. A Szent Erzsébet Ház szintén Dul Géza plébánosságának idejében épült.

www.vaciegyhazmegye.hu


Szent Erzsébet Ház

 Az Agape Alapszolgáltatási Központ állami és egyházi segítséggel működteti az idősek napközijét. A napköziben az étkezés biztosítása mellett,  rendszeresen megtartott  foglalkozásokon vehetnek részt illetve igény szerint házi segítségnyújtásban is részesülhetnek a nyugdíjasok.

 

 

 

 

 


©2016 idStudio & SMThemes.com
IMPRESSZUM
Oldal info: info@valko.hu
Adatkezelési Tájékoztató - Weboldal
Adatvédelmi és Adatkezelési Szabályzat