NAV címkék bejegyzései

NAV – Még három hétig akár SMS-ben is kérhető a postázás

2022. február 22.

Akinek még nincs KAÜ-azonosítója (ügyfélkapu, elektronikus személyi igazolvány telefonos azonosítás, arcképes azonosítás), és nem is szeretne ezzel a lehetőséggel élni, az az idén is kérheti a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) szja-bevallási tervezetének postázását. Ehhez nem kell mást tennie, mint az adóazonosító jelét és a születési dátumát tartalmazó kérelmet SMS-ben vagy egyéb módon eljuttatni a NAV-hoz március 16-áig.

A NAV idén is automatikusan, külön kérés nélkül elkészíti azok szja-bevallási tervezetét, akikről munkáltatói, kifizetői adattal rendelkezik: legyen munkavállaló, őstermelő, áfa fizetésére kötelezett magánszemély vagy egyéni vállalkozó.

Bárki, aki KAÜ-azonosítóval (ügyfélkapu, elektronikus személyi igazolvány, telefonos azonosítás, arcképes azonosítás) rendelkezik, márciustól megnézheti saját adóbevallási tervezetét azonosítás után az eSZJA Portálon. Akinek nincs KAÜ-azonosítója, március 16-áig, adóazonosító jele és születési dátuma megadásával többféle módon is kérheti a tervezet postázását:

– SMS-ben a 06-30/344-4304-es telefonszámon a következő formában: SZJAszóközadóazonosítójelszóközééééhhnn,

– az eSZJA-oldalon elérhető webűrlappal, levélben,

– a BEVTERVK formanyomtatványon,

– telefonon, a 1819-es hívószámon vagy az előzetes regisztrációhoz kötött ÜCC vonalon,

– személyesen, az ügyfélszolgálatokon.

Az elkészült tervezeteket a NAV tértivevényesen április 30-áig küldi el postán az igénylőknek. Aki lecsúszik a március 16-ai határidőről, május 20-áig személyesen, a NAV ügyfélszolgálatain kérheti adóbevallási tervezetének nyomtatását.

Az szja 1+1 százalékának felajánlásáról, a korábbi évekhez hasonlóan, idén is lehet elektronikusan és papíron is rendelkezni egészen május 20-áig.

Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Dr. Kis Péter András
szóvivő
06305429418
sajto@nav.gov.hu


Nemzeti Adó- és Vámhivatal

Honlap: https://nav.gov.hu ­ Video FTP server: https://media.nav.gov.hu/media

Híreinket kövesse a közösségi oldalakon is!


 

Tovább ...

Érkeznek a gépjárműadós iratok

Idén is a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) érkeznek a gépjárműadóval kapcsolatos értesítések, illetve határozatok a gépjárműadó fizetésre kötelezetteknek vagy képviselőjüknek. Az adó első részletét 2022. március 15-éig, a másodikat szeptember 15-éig kell befizetni. 

Azok, akiknek a tavalyihoz képest változott a gépjárműadójuk, azok idén is határozatot kapnak, akiknek viszont változatlan az adó összege, azokat értesítésben emlékezteti a NAV a fizetésre. 

Idén az adót kerekítés nélkül, forintban kell megfizetni. Ha csak ez a különbség a tavalyi adóhoz képest, akkor a NAV szintén csak értesítőlevelet küld a határozat helyett. 

Nem kapnak sem határozatot, sem értesítést azok, akiket egész évre adómentesség illet meg, és ez a NAV nyilvántartásából megállapítható. Ilyenek például az egyházi jogi személyek, a GJADO-adatlapot benyújtó civil szervezetek. Nem kapnak levelet azok sem, akiknek mindegyik gépjárműve adómentes. 

A gépjárműadó első részletét március 15-ig, a második részletét szeptember 15-ig kell befizetni. A határidőkre azért érdemes odafigyelni, mert az adó késedelmes fizetésekor már késedelmi pótlék növelheti az összeget. Tehát az is okvetlenül vegye figyelembe a fizetési határidőket, aki esetleg nem veszi át az emlékeztető értesítést vagy határozatot. 

A gépjárműadót továbbra is a NAV-hoz kell befizetni, a 10032000-01079160 számú, NAV Belföldi gépjárműadó bevételi számlára. Banki átutaláskor az adószámot vagy az adóazonosító jelet fel kell tüntetni a közlemény rovat elején, ha ez elmarad, akkor a NAV nem, vagy csak késedelmesen tudja a befizetett összeget a befizetőhöz kapcsolni.

A pénzforgalmi számla nyitására kötelezettek kizárólag átutalással rendezhetik a befizetést. Akik nem kötelezettek pénzforgalmi számla nyitására, azok fizethetnek banki átutalással, a papíron küldött irathoz mellékelt csekken, az elektronikus fizetéseket és elszámolásokat biztosító alrendszeren (EFER-en) keresztül átutalással. Csekk online a NAV honlapján és SMS-ben a 06/30 344-4304-es telefonszámon igényelhető. Az SMS-ben a „CSEKK” szót, utána egy szóközt, majd az adóazonosító jelet kell beírni. 

A határozatokat és értesítéseket a NAV elektronikusan (cégkapura, vagy hivatali tárhelyre, KÜNY-tárhelyre) küldi mindenkinek, aki elektronikusan elérhető. A többiek postán kapják meg a papírokat.

A tárhelyre érkező iratot érdemes a „Tartóstárba” áthelyezni, mert az irat csak 30 napig érhető el a tárhelyen, utána törlődik. 

Ha valakinek olyan képviselője, meghatalmazottja van, aki eljárhat a gépjárműadóval kapcsolatban, akkor a határozatot csak a képviselő kapja. Az emlékeztető értesítést az adózó és a képviselő is megkapja. A felkészülés érdekében a képviselőket a NAV külön is tájékoztatja. 

Szóvivői nyilatkozat: https://www.youtube.com/watch?v=fJ_Uqw0GvB4

Nemzeti Adó- és Vámhivatal

Tovább ...

Automatikusan készülnek az szja-bevallási tervezete (2021.03.01.)

Már öt éve, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) külön kérés nélkül készíti el több millió ember személyijövedelemadó-bevallási tervezetét.

A folyamat automatikus, nem kell a kedvezményekre jogosító vagy a munkáltatói igazolásokat beküldeni a NAV-hoz, azt az adózónak kell megőriznie az öt éves elévülési idő végéig.

Az szja-bevallási tervezet a tavaly megszerzett jövedelmekről szóló kimutatás, amit a munkáltatók, kifizetők adatszolgáltatásai alapján állít össze a NAV. Saját adóbevallási tervezetét március 15-étől bárki megnézheti elektronikusan a NAV honlapjáról elérhető eSZJA aloldalon.

Akinek nincs KAÜ-azonosítója (ügyfélkapu-regisztráció, e-személyi igazolvány, telefonos azonosító), adóazonosító jele és születési dátuma megadásával március 16-áig többféle módon kérheti a tervezet postázását:

  • •SMS-ben a 06-30/344-4304-es telefonszámon (az üzenetben meg kell adni az adóazonosító jelet és a születési dátumot a következők szerint: SZJA adóazonosítójel ééééhhnn),
  • •a NAV honlapján elérhető webűrlapon,
  • •levélben,
  • •a NAV honlapjáról letölthető formanyomtatványon (BEVTERVK),
  • •telefonon, a 1819-es hívószámon, vagy az előzetes regisztrációt igénylő ÜCC vonalon,
  • •személyesen az ügyfélszolgálatokon (időpontfoglalás a NAV honlapján).

Aki telefonon vagy személyesen szeretne segítséget kérni a NAV-tól a bevallása elkészítéséhez, annak magánál kell tartania a munkáltatói, kifizetői és a kedvezményekről szóló igazolásait.

 

Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Dr. Kis Péter András
szóvivő
06305429418
sajto@nav.gov.hu

 

Honlap: http://nav.gov.hu ­ Video FTP server: #
Keressen minket a Facebookon is! https://www.facebook.com/NAVprofil 

Tovább ...

NAV – ISMÉT TELJES KÖRŰ AZ ÜGYFÉLFOGADÁS PEST MEGYÉBEN

2020. június 2-tól a NAV Pest Megyei Adó- és Vámigazgatóságának eddig zárva tartó kirendeltségein és a Kormányablakokban is újraindul az ügyfélfogadás.

2020. június 2-tól a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Pest Megyei Adó- és Vámigazgatóságának dabasi, nagykátai, ráckevei és szigetszentmiklósi kirendeltségei, valamint a gyáli, pilisvörösvári, szentendrei és szobi Kormányablakokban működő NAV-ablakok is újra megnyitnak. Júniustól az összes pest megyei ügyfélszolgálatunkon várjuk újra ügyfeleinket az alábbi órákban. Ettől csak a szobi hivatal tér el, ahol csak kedden és csütörtökön van ügyfélfogadás.

Az adóügyek döntő többsége elektronikusan is intézhető, ezért a hivatal kéri ügyfeleit, hogy amennyiben lehetséges, válasszák az elektronikus vagy telefonos ügyintézést, elkerülve a személyes megjelenést és a sorban állást. A várakozókat továbbra is ütemezetten fogadják az ügyfélszolgálatok. Ez azt jelenti, hogy az ügyféltérben egyszerre csak annyi ügyfél tartózkodhat, ahány ügyfélszolgálati ablak nyitva van. A NAV általános tájékozatórendszere, a NAV Infóvonal a 1819-es telefonszámon hívható.

Az ügyfélszolgálatok félfogadási ideje:

Hétfő:

8:15

15:00

Kedd:

8:15

12:00

Szerda:

8:15

15:00

Csütörtök:

8:15

15:00

Péntek:

zárva

 

 

Tovább ...

AZ ŐSTERMELŐKNEK ÉS AZ ÁFÁSOKNAK VAN DOLGUK A BEVALLÁSSAL

A mintegy 150 ezer őstermelő és áfafizetésre kötelezett magánszemély közül eddig csupán 67 ezren juttatták el szja-bevallásukat a NAV-hoz. A többi, csaknem 85 ezer őstermelőnek és áfás magánszemélynek még egy hete van május 22-éig, hogy kiegészítse a NAV által elkészített bevallási tervezetet vagy saját maga töltse ki és küldje be a 17SZJA nyomtatványt.

Idén a NAV az őstermelőknek és az áfa fizetésére kötelezett magánszemélyeknek is készített bevallási tervezetet. Ez, esetükben azonban csupán egy „ajánlat”, ami nem válik automatikusan bevallássá. Tehát ezeket a tervezeteket ki kell egészíteni az önálló, illetve az őstermelői tevékenység jövedelmével, és az ahhoz kapcsolódó fizetési kötelezettségekkel. Az így kiegészített szja-bevallás benyújtási határideje május 22.

Ha nem egészítik ki, nem módosítják az adóbevallási tervezetet, az nem válik május 22-én hivatalos személyijövedelemadó-bevallássá, erre a kitöltő program külön figyelmezteti is az érintett adózókat. Ha a mezőgazdasági őstermelő éves bevétele tavaly nem volt több mint 600 ezer forint és más adóköteles jövedelme nem volt, akkor bevallást sem kell benyújtania.

A NAV az adóbevallási tervezet összeállításához a kifizetők, munkáltatók által beküldött adatokat használta fel. Mivel a nem kifizetőtől származó bevételek, jövedelmek, valamint a mezőgazdasági őstermelők és az áfa fizetésére kötelezett magánszemélyek tevékenységéhez kapcsolódó költségek nem szerepelnek a NAV nyilvántartásában, így azokat az adóbevallási tervezet nem tartalmazza. Az adóbevallási tervezet ezért csak ajánlatként segít a bevallásban.

Ha a mezőgazdasági őstermelő vagy az áfa fizetésére kötelezett magánszemély nem módosítja a bevallási tervezetét vagy saját maga nem készít és nem nyújt be szja-bevallást, a NAV tizenöt napos határidővel tájékoztatja, hogy pótolja a hiányt. Ha ez elmarad, akkor a NAV ötvenezer forint mulasztási bírsággal büntetheti a mulasztót.

Tovább ...

NAV KÖZLEMÉNY – ŐSTERMELŐK SZJA BEVALLÁSA

A NAV első alkalommal adóbevallási tervezetet készített a mezőgazdasági őstermelők részére is, ha a bevallások és adatszolgáltatások szerint 2017-ben bevételt, jövedelmet szereztek.

Az őstermelőknek az adóbevallási tervezettel vagy önadózással bevallást kell benyújtaniuk, mert olyan bevételeik lehetnek, amelyek nem kifizetőtől származnak, illetve maguk dönthetik el, hogy milyen költségelszámolási módszert választanak, milyen kedvezményeket érvényesítenek.

A mezőgazdasági őstermelőknek (családi gazdálkodók, családi gazdaság tagjai) az adóbevallási tervezetet ki kell egészíteniük az önálló tevékenységből származó, illetve az őstermelői tevékenység során keletkezett jövedelemmel és az ahhoz kapcsolódó fizetési kötelezettségekkel a bevallás 17SZJA-12-01,02,03 oldalait is. Esetükben a hivatal által elkészített adóbevallási tervezet a bevallási határidőt követően nem válik automatikusan bevallássá, csak akkor, ha a kiegészítés és a jóváhagyás is megtörtént.

Ha a mezőgazdasági őstermelő éves bevétele a 600 ezer forintot nem haladta meg, az őstermelői bevételéből nem kell jövedelmet megállapítania, és egyéb adóköteles jövedelme sincs, akkor bevallási kötelezettség nem terheli.

A mezőgazdasági őstermelők személyijövedelemadó-bevallási határideje 2018. május 22.

Tovább ...

NAV – TERVEZHETŐ BEVALLÁS

Az szja-bevallási tervezet már több mint egy hónapja elérhető a webes felületen, s a papíralapú postázás is folyamatos. A tervezetet érdemes átnézni, s szükség esetén módosítani, majd véglegesíteni. A jóvá nem hagyott tervezet – a mezőgazdasági őstermelők és az áfafizetésére kötelezettek kivételével – május 22-e után automatikusan bevallássá válik. Az őstermelőknek és az áfafizetésére kötelezetteknek ugyanis mindenképpen ki kell egészíteniük a tervezetet a tevékenységükből származó adatokkal.

Ha a tervezetben visszaigényelhető adó szerepel, akkor a visszautaláshoz meg kell adni a bankszámlaszámot vagy a postai címet, attól függően, hogy miként szeretné visszakapni az adózó az év közben többletként befizetett adót. Ha valaki tavaly több önkéntes pénztárnak is fizetett, a bevallásban rendelkezni kell, hogy melyik pénztárhoz kéri a visszautalást.

Ha a bevallásban szerepel fizetendő személyi jövedelemadó vagy egészségügyi hozzájárulás, és ezek összege nem több mint 200 ezer forint, akkor idén is kérhető pótlékmentes részletfizetés, amit a bevallásban kell jelölni. Az első részlet fizetésének határideje 2018. május 22.

A NAV webes szja-kitöltő programját használók a fizetést megtehetik a kitöltő felületen is. A többi adózó az átutalás mellett a kijelölt ügyfélszolgálatokon bankkártyával és csekken is befizetheti az adóját.

Az szja 1 százalékáról mindenki nyilatkozhat akár a webes felületen, akár papíralapon, melyet postán is beküldhet a NAV-hoz. Ha a felajánló az 1 százalékról rendelkező nyilatkozatot a NAV ügyfélszolgálatán szeretné benyújtani, akkor azt csak személyesen vagy meghatalmazottján keresztül teheti meg.

Tovább ...

NAV – MÓDOSÍTÁS ÉS ÖNELLENŐRZÉS A NETES KITÖLTŐVEL

 

Legkényelmesebben a netes kitöltővel módosítható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által elkészített szja-bevallási tervezet, sőt a tavalyi bevallás önellenőrzése is ezen a felületen a leggyorsabb.

Az áfa fizetésére kötelezettek és az őstermelők, bevallási tervezetüket a legegyszerűbben az e- SZJA felületen egészíthetik ki és módosíthatják, ezek nélkül a lépések nélkül az ő tervezetük nem válik automatikusan bevallássá május 22-én. A többi adózónak nincs teendője, ha a tervezet számaival egyetért.

Ha a tervezetben visszaigényelhető adó szerepel, a kiutaláshoz mindenképpen meg kell adni bankszámlaszámot vagy postacímet, attól függően, hogy az egyén miként szeretné megkapni az összeget.

Az ügyfélkapusok az új „LEKÉR” funkcióval az e-SZJA portálon letölthetik a tavaly benyújtott 16SZJA, valamint az idén benyújtott 17SZJA bevallást, megkönnyítve ezzel a személyijövedelemadó-bevallás javítását és esetleges önellenőrzését.

Érdemes minél előbb ügyfélkaput nyitni, mert így azonnal elérhetővé válik az szja-bevallási tervezet és a módosítás néhány gombnyomással kényelmesen, otthonról is elintézhető.

Tovább ...

SÚLYOS FOGYATÉKOSSÁG UTÁN IGÉNYELHETŐ SZJA-KEDVEZMÉNY

Idén havi 6 900 forint kedvezmény jár az adóból azoknak, akik rokkantsági járadékban vagy fogyatékossági támogatásban részesülnek és azoknak, akik olyan betegségben szenvednek, amely súlyos fogyatékosságnak számít. A kedvezmény érvényesítésének feltétele a rokkantsági járadékra, fogyatékossági támogatásra jogosító határozat, vagy a súlyos fogyatékosság minősítéséről szóló orvosi igazolás.

A 335/2009. (XII.29.) kormányrendelet határozza meg azokat a betegségeket, amelyek súlyos fogyatékosságnak minősülnek. Az orvosi igazolást szakorvos vagy a rendelkezésre álló leletek alapján háziorvos állítja ki a jogosult részére.

A kedvezmény összege az év első napján érvényes havi minimálbér 5 százaléka, amely a személyi jövedelemadóból levonható. Érdemes már az adóelőleg megállapításakor, a munkáltatónál nyilatkozattal kérni, de a személyijövedelemadó-bevallásban, egy összegben is érvényesíthető. Akik régebb óta szenvednek a rendeletben felsorolt betegségek valamelyikében, illetve rokkantsági járadékot vagy fogyatékossági támogatást ítéltek meg számukra és nem kérték a kedvezményt, azt az igazolás vagy az ellátásról szóló határozat birtokában utólag is igényelhetik. Ehhez önellenőrzést kell benyújtaniuk azokra az évekre, amikor jogosultak voltak rá. 2018-ban a 2012. évi, valamint az ezt követő évek szja-bevallásait lehet önellenőrizni.

A NAV az idei évtől adóbevallási tervezetet készít azok részére is, akik korábban a munkáltatójukat bízták meg a bevallás elkészítésével. A súlyos fogyatékosság miatt személyi kedvezményre jogosultaknak célszerű ellenőrizni, hogy a bevallási tervezetükben szerepel-e az adókedvezmény.

Tovább ...

NAV – MÉG EGY HÓNAPIG KÉRHETŐ A POSTÁZÁS

Akinek nincsen ügyfélkapu-regisztrációja és tavaly egyéni vállalkozó sem volt, idén is kérheti a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól az szja-bevallási tervezetének postázását. Ehhez nem kell mást tenni, mint adóazonosító jelet és a születési dátumot tartalmazó kérelmet eljuttatni a NAV-hoz március 19-éig.

A NAV idén is automatikusan, külön kérés nélkül elkészíti az szja-bevallás tervezetét azoknak, akikről munkáltatói, kifizetői adattal rendelkezik. Az adóbevallási tervezet postázása 2018. március 19-én éjfélig kérhető. Az elkészült tervezeteket a NAV tértivevényesen 2018. április 30-áig küldi el postán az igénylőknek.

A kérelmet benyújtani az alábbiak szerint lehetséges:

  • *SMS-ben a 06 (30) 344-43-04-es telefonszámra,
  • *a NAV honlapján elérhető webűrlap (www.nav.gov.hu/eszja/eszja) kitöltésével,
  • *telefonon a 1819-es Infóvonalon,
  • *a NAV előzetes regisztrációt és azonosítást igénylő Ügyfél-tájékoztató és Ügyintéző Rendszerén keresztül, az ingyenesen hívható 06 (80) 20-21-22-es telefonszámon,
  • *postai úton kötetlen levél formájában,
  • *a NAV honlapjáról letölthető BEVTERVK-nyomtatványon,
  • *személyesen a NAV ügyfélszolgálatain.

SMS-ben az SZJA rövidítés mellett az adóazonosító jelet és a születési dátumot kell elküldeni ebben a formában: SZJA{szóköz}adóazonosítójel{szóköz}ééééhhnn. Egy telefonszámról bármennyi adóazonosító jelre igényelhető a tervezet postázása.

Annak sem kell aggódnia, aki esetleg lecsúszik a 2018. március 19-ei határidőről, ugyanis 2018. május 22-ig személyesen a NAV ügyfélszolgálatain is kérheti adóbevallási tervezetének kinyomtatását. Emellett az adózó bármikor nyithat ügyfélkaput, mellyel adóbevallási tervezetét a www.nav.gov.hu-ról és a www.magyarorszag.hu-ról elérhető „eSZJA Portálon” azonnal megtekintheti.

Az szja 1+1 százalékának felajánlásáról a korábbi évekhez hasonlóan, idén is lehet elektronikusan és papíron is rendelkezni egészen május 22-ig.

Tovább ...

NAV – FEBRUÁR 26. AZ EGYÉNI VÁLLALKOZÓK HATÁRIDEJE

Bővült az szja-bevallás elkészítési lehetőségeinek tárháza az egyéni vállalkozók számára, idéntől már ők is használhatják a NAV webes kitöltőjét. Az egyéni vállalkozóknak 2018. február 26-ig kell összeállítaniuk és eljuttatniuk szja-bevallásukat a NAV-hoz.

Az egyéni vállalkozónak a 2017-es jövedelméről a 17SZJA jelű bevallásban kell elszámolnia. A bevallás legkönnyebben a NAV, tavaly debütált webes kitöltő programjával készíthető el, ugyanis a rendszer továbbfejlesztése miatt idén már az egyéni vállalkozók is használhatják az innovációs díjat nyert internetes felületet.

Azokra nem vonatkozik a 2018. február 26-i határidő, akik 2017-ben megszüntették vagy az év egy részében – de még december 31-én is – bejelentetten szüneteltették egyéni vállalkozásukat. Nekik ugyanis 2018. május 22-ig kell bevallásukat benyújtaniuk, viszont mindenképp ki kell tölteniük a bevallás egyéni vállalkozói részét is. Azoknak pedig, akik az elmúlt év egészében, bejelentetten szüneteltették tevékenységüket és nem volt adóköteles jövedelmük, nem kell bevallást benyújtaniuk.

A 2018. február 26-i bevallási és befizetési határidő az evás egyéni vállalkozókra és a katásokra is vonatkozik. Az éves elszámolást az eva-alanyoknak a 1743-as, a kata hatálya alá tartozóknak pedig a bevételi nyilatkozatot a 17KATA nyomtatványon kell benyújtaniuk.

Ha valaki katás adózóként 2017-ben átlépte az évi 12 millió forintos bevételi határt, akkor a többlet után a 17KATA bevallás benyújtásával egyidejűleg 40 százalékos adót kell fizetnie. Ha a katás egyéni vállalkozó ugyanattól a gazdasági partnerétől 1 millió forintnál nagyobb összegű bevételt szerzett tavaly, akkor ezt jeleznie kell a 17KATA nyomtatványon.

A pénzforgalmi számlanyitásra kötelezetteknek átutalással kell befizetniük az adót. A NAV webes szja-kitöltő programját használó egyéni vállalkozók a fizetést megtehetik a kitöltő felületen. A többi adózó az átutalás mellett a kijelölt ügyfélszolgálatokon bankkártyával és csekken is fizethet.

Tovább ...

E-SZJA IDÉN MÁR A MUNKÁLTATÓK HELYETT IS A NAV SZÁMOL

2018-ban a személyijövedelemadó-bevallás tervezetét azoknak is automatikusan, külön kérés nélkül elkészíti a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, akik korábban munkáltatójuktól kérték az adómegállapítást.

A munkavállalóknak idén januárban már nem kell nyilatkozniuk arról, kérik-e, hogy munkáltatójuk készítse el szja-bevallásukat, mert megszűnt a munkáltatói adómegállapítás. A NAV számukra is összeállítja a 2017-re vonatkozó szja-bevallási tervezetet. Ehhez semmilyen kérelmet nem kell benyújtani.

A tervezet, akár az adózó közreműködése nélkül is – ha nincs szükség kiegészítésre, javításra – 2018. május 22-én érvényes személyijövedelemadó-bevallássá válik. Az elkészített adóbevallási tervezeteket a NAV 2018. március 15-től az Ügyfélkapun keresztül elektronikus formában elérhetővé teszi.

Akinek nincs ügyfélkapuja, 2018. március 19-ig kérheti a tervezet postázását levélben, SMS-ben (06-30/344-4304) vagy a NAV honlapján elérhető űrlapon, formanyomtatványon (BEVTERK), továbbá telefonon, a 1819-es hívószámon, valamint az ügyfélszolgálatokon.

Az SMS-ben az SZJA rövidítés mellett az adóazonosító jelet és a születési dátumot kell elküldeni ebben a formában: SZJAszóközadóazonosítójelszóközééééhhnn

Az szja 1+1 százalékának felajánlásáról a korábbi évekhez hasonlóan, idén is lehet elektronikusan és papíron is rendelkezni.

Aki maga szeretné szja-bevallását elkészíteni, a NAV honlapján, illetve ügyfélszolgálatain már most elérheti a 17SZJA nyomtatványt. Az új webes kitöltő felület 2018. január 8. óta elérhető a NAV honlapjáról (www.nav.gov.hu/szja/szja), illetve a kormányzati portálról (www. magyarorszag.hu).

Tovább ...

NAV – IDEJE ÜGYFÉLKAPUT NYITNI!

Akinek még nincs, érdemes Ügyfélkaput nyitnia, mert a regisztráció csak pár percig tart, de annál több előnnyel jár. Ehhez személyazonosító igazolványra és aktív e-mail címre van szükség. Ügyfélkapun sok más mellett az adóügyek is egyszerűbben, kényelmesebben intézhetők.

Jövőre is a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) állítja össze a vállalkozási tevékenységet nem végző magánszemélyek személyijövedelemadó-bevallási tervezetét, a rendelkezésre álló munkáltatói, kifizetői adatok alapján. Az elkészített adóbevallási tervezet az Ügyfélkapun keresztül gyorsan, kényelmesen megtekinthető.

Emellett az Ügyfélkapuval számtalan dolog intézhető az interneten keresztül, például lekérdezhető az adófolyószámla, ellenőrizhető a biztosítási jogviszony, kiváltható a vállalkozói igazolvány, értesítést küld a hivatalos okmányok (személyi igazolvány, jogosítvány, útlevél) lejárati idejéről, sőt még a forgalmi engedéllyel és egyéb gépjárművel kapcsolatos ügyek is egyszerűbben intézhetők.

Regisztrálni személyesen az okmányirodákban, a kormányhivatalokba, a NAV ügyfélszolgálatain, valamint a külképviseleteken is lehet. A regisztrációt követően a megadott e-mail címre a rendszer egy egyszer használható aktiváló kódot küld, ami öt napig érvényes.

Ha valaki már rendelkezik Ügyfélkapuval, de nem tud belépni fiókjába, annak több oka is lehet. Ha az aktiválás öt napon belül nem történt meg, a jelszó lejárt vagy az ügyfél elfelejtette a felhasználónevét, akkor személyesen kell felkeresni valamelyik regisztrációs szervet. Ha valaki csak a jelszavát felejtette el, az Ügyfélkapu honlapján újat igényelhet.

Nemzeti Adó- és Vámhivatal

Tovább ...

©2016 idStudio & SMThemes.com
IMPRESSZUM
Oldal info: info@valko.hu
Adatkezelési Tájékoztató - Weboldal
Adatvédelmi és Adatkezelési Szabályzat