COVID-19 címkék bejegyzései
Így vigyázhatunk szeretteinkre az új koronavírus járvány idején (2021.03.12.)
ELJÁRÁSREND A KORONAVÍRUS TERJEDÉSÉNEK MEGELŐZÉSÉRE
TÁV-GYÓGYSZERFELÍRÁS ÉS A TÁVKONZULTÁCIÓ LEHETŐSÉGÉRŐL
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az orvos-beteg találkozások csökkentése érdekében döntött a Telemedicina szolgáltatásainak fenntartása mellett.
Ezúton tájékoztatjuk, hogy a táv-gyógyszerfelírás szolgáltatása, továbbá a távkonzultáció lehetősége is megmarad az egészségügyben, miután megjelent az erről szóló rendelet a Magyar Közlönyben (33/2020. (IX. 16.) EMMI rendelet).
Ez azt jelenti, hogy az ellátás sajátosságait és orvosszakmai indokoltságát figyelembe véve továbbra is lehet a beteg távollétében előszűrést végezni, diagnózist vagy terápiás javaslatot felállítani, gyógyszert rendelni, vagy védőnői gondozást ellátni távmonitoring eszközökkel és egyéb infokommunikációs technológiák révén hozzáférhető információk alapján. Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térbe (EESZT) a Telemedicina során végzett szolgáltatások is bekerülnek, ahogyan az elmúlt időszakban megszokhatták.
Az orvosokkal, védőnőkkel folytatott távkonzultáció és a telefonon történő gyógyszerfelírás a járványhelyzetben az egészségügyi dolgozók és a lakosság biztonságát is támogatja. Az így felírt gyógyszereket továbbra is lehetőség van TAJ-szám megadásával és a kiváltó személy azonosításával kiváltani.További részletek az eRecepttel kapcsolatos változásokról: https://e-
Üdvözlettel,
EESZT Üzemeltetés
Tovább ...
GYERMEKORVOSI TÁJÉKOZTATÓ SZÜLŐK, GYERMEKES CSALÁDOK SZÁMÁRA
BEUTAZÁS MAGYARORSZÁGRA (2020.08.01.)
LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÓ
MAGYAR KÖZLÖNY 96. SZ. (KIJÁRÁSI KORLÁTOZÁS)
HATÁROZAT MÓDOSÍTÁSA LÁTOGATÁSI TILALOM TÁRGYÁBAN
LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÓ
ÖNKORMÁNYZAT- LAKOSSÁG TÁJÉKOZTATÁSA
POLGÁRMESTERI INTÉZKEDÉS A VALKÓI NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODÁBAN RENDKÍVÜLI SZÜNET ELRENDELÉSÉRŐL
A KORMÁNY KIJÁRÁSI KORLÁTOZÁST VEZET BE
Kijárási korlátozást vezetünk be Magyarország egész területére március 28. és április 11. között. Két héten keresztül az otthonokat, a lakóhelyeket csak munkavégzés vagy az alapvető szükségletek ellátása céljából lehet elhagyni – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök.
A kormányfő a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról is beszélt, hogy „elviselhető módon” próbálják elválasztani az időseket a fiataloktól.
Ezért közölte: az élelmiszerboltok, drogériák, patikák esetében olyan speciális szabály lép életbe, hogy a 65 év felettiek 9 és 12 óra között látogathatják ezeket az üzleteket. Ebben az időszakban más nem mehet be ezekbe.
A korlátozás részletei megtalálhatóak a mellékelt kormányrendeletben.
(MTI; kormany.hu)
Tovább ...HATÁROZAT A FOGÁSZATI SZAKELLÁTÁST NYÚJTÓ EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓK SZÁMÁRA
AZ AGAPE ALAPSZOLGÁLTATÁSI KÖZPONT ÉS VALKÓ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK TÁJÉKOZTATÓJA IDŐSEK ELLÁTÁSÁRÓL
Az Agape Alapszolgáltatási Központ és Valkó Nagyközség Önkormányzata tájékoztatja a kedves lakosságot, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának útmutatásai alapján a koronavírus további terjedésének megelőzésére és a kockázatok csökkentése céljából, szolgáltatásainál a következőkben jár el a veszélyhelyzet visszavonásáig:
-
A szolgáltatást igénybevevő személyek figyelmét felhívjuk, hogy a veszélyhelyzet időtartama alatt lehetőség szerint ne hagyják el otthonukat, a személyes találkozásokat minimalizálják az ellátásukat segítő közvetlen hozzátartozókra és segítő szakemberekre.
-
Minden alapszolgáltatás esetében elsősorban telefonon vagy e-mailen keresztül tartjuk a kapcsolatot. Kérjük így jelezzék intézményünk felé a szükséges segítségnyújtás iránti kérelmet.
Szociális étkeztetés:
A napi egyszeri meleg ételt szociális segítőnk minden esetben házhoz szállítja, helyben étkezésre nincs lehetőség.
Népkonyha:
Átmeneti nyitva tartás : 11:00 – 12:00
-
az intézmény épületébe, az átadó ablakhoz egyesével lépjenek be
-
az épület ajtajánál várakozva tartsák be az egymás közti 2 méteres távolságot
-
fokozottan ügyeljenek a higiénés előírásokra
A helyben fogyasztás lehetőségét átmenetileg szüneteltetjük, kérjük az étel átadása után haladéktalanul hagyják el az intézmény területét!
Házi segítségnyújtás:
Gondozottaink továbbra is számíthatnak ellátásunkra a személyi gondozás és a szociális segítés területén. Azonban, ellátottaink és gondozóink védelme érdekében csak a legszükségesebb tevékenységeket biztosítjuk, a lehető legrövidebb személyes kontaktus és a személyes védelem maximális betartásával.
Nappali ellátás:
-
A nappali intézmény épületében nyújtott szolgáltatások (Idősek napközbeni ellátása a Szent Erzsébet Házban) a veszélyhelyzet elmúltáig felfüggesztésre kerülnek.
-
Intézményünk fürdőjét, mellékhelyiségeit, étkezőjét igénybevevőink nem használhatják. Mosásra, ruhatisztításra nincs lehetőség.
-
Az idős személyek ellátását a nappali ellátásban dolgozó munkatársaink biztosítják az önálló életvitelük fenntartása érdekében szükséges szolgáltatásokkal. (pl. bevásárlás, gyógyszerkiváltás, csekkbefizetés) Az ebédet házhoz szállítjuk.
-
A kapcsolatot telefonon, e-mailen tartjuk.
Felhívjuk figyelmüket, hogy a rendkívüli helyzetre való tekintettel, az Agape Alapszolgáltatási Központ vállalja minden rászoruló idős, beteg valkói embertársunk segítését, (bevásárlás, gyógyszerkiváltás, postai ügyintézés) függetlenül attól, hogy jelenleg rendelkezik-e megállapodással a szolgáltatásunk igénybevételéről.
Elérhetőségeink:
e-mail cím: agape.valko@gmail.com
telefonos ügyelet: hétköznapokon 9:00 – 14:00 óráig a 06 28 572 050 telefonszámon
Kérjük a hozzátartozók, szomszédok odafigyelését és segítségét, hogy ezek az információk eljussanak minden idős, rászoruló falunkbelihez! Vigyázzunk magunkra, vigyázzanak egymásra!
Minden jót kívánva, tisztelettel:
Povázsonné Zséli Zsuzsanna
intézményvezető
Tovább ...