Blog Archives

AZ AVAR ÉS KERTI HULLADÉK ÉGETÉSÉNEK SZABÁLYAI TELEPÜLÉSÜNKÖN

Valkó Nagyközség Önkormányzata Képviselő-Testülete az 5/2013. (X. 16.) önkormányzati rendelet 5.§ (7) bekezdésében az alábbiak szerint szabályozta az avar és kerti hulladék égetését:

„Elszáradt növényi hulladékot ingatlanon belül lehet pénteken 10 órától 18 óráig szabadtéren égetni, egyéb időpontokban tilos. Háztartási és egyéb hulladék (műanyag, műanyaggal bevont kábel, rongy, gumi, stb.) égetése tilos.”

Ez azt jelenti, hogy az avar és egyéb elszáradt kerti hulladék égetését ezen időtartamon belül kell megkezdeni és befejezni, vagyis földtakarással vagy locsolással a füstöt is megszüntetni.

A tartós füstölés az égetés időtartama alatt sem megengedett!

Aki a rendeletben foglalt szabályt megszegi, a közösségi együttélés alapvető szabályainak betartását mulasztja el és százötvenezer forintig terjedő közigazgatási bírsággal sújtható!

Fontos szabály, hogy országos vagy helyi tűzgyújtási tilalom elrendelése estén egyáltalán nem lehet szabadtéren égetni!

Szélesné dr. Szénási Anna
jegyző

Tovább ...

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS: AZ ERDŐ- ÉS SZABADTÉRI TÜZEK MEGELŐZÉSÉRE

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.

A levegő védelméről szóló 306/2010. (XII. 23.) Korm. rendelet értelmében tilos a növényzet, illetve a növénytermesztéssel összefüggésben keletkezett, vagy kerti hulladék szabadtéri égetése, kivéve, ha azt külön jogszabály megengedi. Avar és kerti hulladék égetését csak az adott település önkormányzata engedélyezheti rendeletében, de égetni ebben az esetben is csak a rendeletben meghatározott helyen, napokon és módon szabad. Külterületi ingatlanok esetében, amennyiben az égetést jogszabály megengedi, 5 nappal az égetést megelőzően írásban be kell jelenteni az illetékes katasztrófavédelmi szerv területi szervéhez. Továbbra is megengedett a kerti grillezés és a tűzön történő sütés-főzés a tűz állandó felügyelete mellett.

A szabadtéri tűzgyújtás feltételeit az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló 54/2014. (XII. 5.) BM rendelet tartalmazza. A szabadban meggyújtott tüzet soha ne hagyjuk felügyelet nélkül és minden esetben gondoskodjunk megfelelő mennyiségű oltóanyagról. Mindig legyen nálunk a tűz oltására alkalmas kézi szerszám, és csak akkora tüzet gyújtsunk, amekkorát folyamatosan felügyeletünk alatt tudunk tartani. Tájékozódjunk a várható időjárásról, mert a szél kedvez a tűz gyors továbbterjedésének. A felügyelet nélkül hagyott tűz könnyen továbbterjedhet és életveszélyt jelentő, vagy súlyos kárt okozó tüzek forrásává válhat.

A szabadtéri tűz kockázata jelentősen függ az időjárási viszonyoktól, a száraz és szeles időjárás elősegíti a tűz kialakulását, továbbterjedését. Erdőtűz-veszélyes időszakban országos szinten a vidékfejlesztési miniszter, területi szinten az erdészeti hatóság tűzgyújtási tilalmat rendelhet el, mely esetén az érintett területen akkor is tilos a tűzgyújtás – beleértve a kijelölt tűzrakóhelyeket is –, ha azt egyébként más jogszabály megengedi.

A jogszabályi tilalom ellenére, illetve jogszabálytól eltérő tűzgyújtási tevékenység miatt az önkormányzat, a környezetvédelmi hatóság és a tűzvédelmi hatóság bírságot szabhat ki.

Tűzgyújtási tilalommal és erdőtüzekkel kapcsolatos további információkért keresse fel a katasztrófavédelem oldalait (http://www.katasztrofavedelem.hu, http://pest.katasztrofavedelem.hu), vagy a NÉBIH Erdészeti Igazgatóság honlapját (www.erdotuz.hu).

Tovább ...

MAVÍZ – SAJTÓKÖZLEMÉNY (2020.04.15)

Tovább ...

NŐGYÓGYÁSZATI MOZGÓ SZAKORVOSI SZOLGÁLAT SZÜNETELTETÉSE (2020. március 16.)

Az EMMI utasítása értelmében 2020. március 16-tól a közvetlen betegellátásban csak 65 év alatti kollégák vehetnek részt – annak érdekében, hogy védjük az epidemiológiai adatok alapján a sérülékeny csoportnak tartott 65 év feletti kollégák életét és egészségét -, ami érinti a nőgyógyászati mozgó szakorvosi szolgálat (MSZSZ) működését is.

Tájékoztatom, hogy a fenti okok miatt az Ön településén a nőgyógyászati mozgó szakorvosi szolgálatot a járványügyi helyzetre való tekintettel bizonytalan ideig szüneteltetjük.

Sürgős esetben a nőgyógyászati szakellátást a szakrendelőben (Gödöllő Petőfi S. u. 1-3.) tudják igénybe venni csütörtöki napokon 8:00 – 16:00 óra között.

Javasolt az előzetes telefonos egyeztetés a 70/ 502 – 1914 -es közvetlen telefonszámon, amely csütörtöki napon hívható, illetve információ kérhető a titkarsag@tormay.hu címen.

A szolgáltatás megindításának időpontjáról a későbbiekben értesítem.

Üdvözlettel:
Dr. Dunai György
igazgató

Tormay Károly Egészségügyi Központ
Gödöllő
Petőfi S. u. 1-3.
2100

+36- 28- 420- 655
igazgato@tormay.hu

Tovább ...

ZSÁMBOK, VALKÓ, VÁCSZENTLÁSZLÓ ÜGYSEGÉDI ÜGYFÉLFOGADÁS TÁJÉKOZTATÓJA

Pest Megyei

Kormányhivatal

Gödöllői Járási Hivatal

Tisztelt Ügyfelünk!

Tájékoztatjuk, hogy a Pest Megyei Kormányhivatal Gödöllői Járási Hivatalának ügysegédi ügyfélfogadása 2020. március 16 – tól előreláthatóan bizonytalan ideig szünetel.

Ügyintézésre

  • a gödöllői kormányablakban – ügyfélkapus azonosítás nélküli időpontfoglalással (kivételt képeznek a gépjárműügyek (pl. gépjármű átírás, forgalomba helyezés stb. Időpontfoglalást ebben az esetekben javasoljuk elsősorban a Kormányzati Ügyfélvonal 1818@1818.hu e-mail-címen vagy ügyfélkapuval a www.idopontfoglalo.kh.gov.hu oldalon, telefonon a 1818-as Kormányzati Ügyfélvonal telefonszámán),

  • a gödöllői Hatósági Osztályon – kizárólag időpontfoglalással 06-28-512-440 telefonszámon,

  • godollo.hatosag@pest.gov.hu.e-mail-címen van lehetőség.

Javasoljuk, vegyék igénybe az elektronikus ügyintézési lehetőségeket! További információ: www.magyarorszag.hu; www.kormanyablak.hu és a 1818 Kormányzati Ügyfélvonal

Megértésüket köszönjük!

Gödöllői Járási Hivatal

Tovább ...

©2016 idStudio & SMThemes.com
IMPRESSZUM
Oldal info: info@valko.hu
Adatkezelési Tájékoztató - Weboldal
Adatvédelmi és Adatkezelési Szabályzat