Monthly Archives szeptember 2020
TÁV-GYÓGYSZERFELÍRÁS ÉS A TÁVKONZULTÁCIÓ LEHETŐSÉGÉRŐL
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az orvos-beteg találkozások csökkentése érdekében döntött a Telemedicina szolgáltatásainak fenntartása mellett.
Ezúton tájékoztatjuk, hogy a táv-gyógyszerfelírás szolgáltatása, továbbá a távkonzultáció lehetősége is megmarad az egészségügyben, miután megjelent az erről szóló rendelet a Magyar Közlönyben (33/2020. (IX. 16.) EMMI rendelet).
Ez azt jelenti, hogy az ellátás sajátosságait és orvosszakmai indokoltságát figyelembe véve továbbra is lehet a beteg távollétében előszűrést végezni, diagnózist vagy terápiás javaslatot felállítani, gyógyszert rendelni, vagy védőnői gondozást ellátni távmonitoring eszközökkel és egyéb infokommunikációs technológiák révén hozzáférhető információk alapján. Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térbe (EESZT) a Telemedicina során végzett szolgáltatások is bekerülnek, ahogyan az elmúlt időszakban megszokhatták.
Az orvosokkal, védőnőkkel folytatott távkonzultáció és a telefonon történő gyógyszerfelírás a járványhelyzetben az egészségügyi dolgozók és a lakosság biztonságát is támogatja. Az így felírt gyógyszereket továbbra is lehetőség van TAJ-szám megadásával és a kiváltó személy azonosításával kiváltani.További részletek az eRecepttel kapcsolatos változásokról: https://e-
Üdvözlettel,
EESZT Üzemeltetés
Tovább ...
2020. OKTÓBER 4-ÉN SZENT MIHÁLY NAPJÁRA ESEDÉKES BÚCSÚVAL KAPCSOLATOS DÖNTÉSEK
Tisztelt Lakosság!
A 2020. október 4-én Szent Mihály napjára esedékes BÚCSÚ idei megrendezésének körülményeiről az alábbi tájékoztatást kívánjuk adni:
Ahogy az mindenki előtt ismeretes a Kormány az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány következményeinek elhárítására, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében Magyarország egész területére 283/2020. (VI.17.) Korm. rendeletében ismét járványügyi készültséget vezetett be.
A járvány gyors terjedése, valamint a fertőzöttek számának drasztikus emelkedése indokolttá teszi a fokozott elővigyázatosságot, ami a rendezvények megtartását illeti.
Idén ünnepelnénk templomunk fennállásának 200 éves évfordulóját. Az ünnepi szentmisét Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek celebrálta volna, aki a helyzetre való tekintettel azt kérte, hogy az ünneplést halasszuk a jövő évre. Bízva abban, hogy a járvány lecsengése után méltó módon, felszabadultan és kötöttségektől mentesen ünnepelhetjük meg e jeles évfordulót.
A hagyományos szentmise a szokott miserendben (délelőtt 11 órakor) természetesen megtartásra kerül a járványügyi előírások betartása mellett. Körmenet nem lesz.
A kirakodó vásár és vidámparki eszközök idén a járványhelyzet miatt a környező települések ezen a téren hozott döntéseit is figyelembe véve, nálunk is elmaradnak.
Nagy tisztelettel kérünk minden valkói családot, hogy most ünnepeljünk otthon. Ez mindannyiunk közös érdeke.
Mindenkinek jó időtöltést, békés ünneplést kívánunk!
Valkó Nagyközség Önkormányzata
Tovább ...KSH – SZEPTEMBER 19. ÉS NOVEMBER 22. KÖZÖTT ÖSSZEÍRÓK KERESIK FEL A GAZDÁKAT
GYERMEKORVOSI TÁJÉKOZTATÓ SZÜLŐK, GYERMEKES CSALÁDOK SZÁMÁRA
A SZÜRET VESZÉLYE A MUSTGÁZ MÉRGEZÉS
Az ország több pontján már megkezdődött, máshol készülnek az idei szüretre, a korai érésű szőlők esetében már a mustot érlelik a pincékben. A szőlő levének erjedésekor mustgáz keletkezik, amely nem megfelelő körülmények között komoly veszélyt jelent. Szellőztetéssel, valamint szén-dioxid-érzékelő elhelyezésével elkerülhető, hogy veszélyes mennyiségben felhalmozódjon, illetve balesetet okozzon a gáz.
Tovább ...