FELHÍVÁS ÖNKÉNTES TARTALÉKOS KATONAI SZOLGÁLATRA!

Irány a Sereg!

Felhívás önkéntes tartalékos katonai szolgálatra!

„A honvédelem nemzeti ügy!”

Hazánknak szüksége van olyan önkéntes tartalékosokra, akik tanulmányaik, vagy civil foglalkozásuk megtartása mellett támogatják a honvédelem ügyét!

Szereti a kihívásokat és szeretne tenni otthona és környezete biztonságáért? Kipróbálná a katonai szolgálatot? Jelentkezzen önkéntes tartalékos katonának!

Minden nemzet hadereje a hivatásos katonákon túl a felkészült és sokoldalú tartalékos erőkön nyugszik, akik veszélyhelyzetben sem riadnak vissza attól, hogy komoly segítséget nyújtsanak. Az ország valamennyi, így a gödöllői járásában is megalakul a területi elven szervezett önkéntes tartalékos század. A célunk az, hogy szükség esetén helyben rendelkezésre álljon kiképzett, felkészített, alkalmazható erejével, hogy ne legyen olyan település, amely nem rendelkezik tartalékos katonával, kiképzett katonai erővel!

A területvédelmi tartalékos század tagjai a felkészítések alkalmával olyan kiképzést, tudást kapnak, amely a helyi közösség védelmi képességét növeli, legyen szó honvédelmi vagy katasztrófavédelmi helyzetről.

A tartalékosok felkészítése helyben történik, alapvetően a járásban, esetleg a megyén belül, évente összesen 20 kiképzési napban és alkalmazásukra is itt kerül sor.

Az önkéntes tartalékos katonai szolgálatot támogató munkáltató a munkavállalójának tényleges katonai szolgálatteljesítési időtartamára kompenzációra jogosult. Támogassa Ön is a honvédelem ügyét, támogassa munkavállalóit a tartalékos szolgálat létesítésében!

A területvédelmi tartalékos katona az önként vállalt szolgálatért szerződéskötési díjra, rendelkezésre állási díjra, a tényleges szolgálatteljesítés időtartamára illetményre, laktanyai elhelyezésre, térítésmentes élelmezésre és ruházati ellátásra, szociális juttatásokra, továbbá utazási költségtérítésre jogosult. A tanulmányokat folytató tartalékos katonáknak lehetőségük van honvédségi ösztöndíjra is pályázni, amelyek tovább növelhetik a szolgálattal kapcsolatos juttatásaikat.

Jelentkezhet minden nagykorú, magyarországi lakóhellyel rendelkező, büntetlen előéletű és cselekvőképes magyar állampolgár, a mindenkori öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig. Az önkéntes tartalékos szolgálatra személyesen a polgármesteri hivatalokban és kormányablakokban a kijelölt ügyintézőknél, a járási hivatalokban vagy a megyeszékhelyen lévő toborzó irodában lehet jelentkezni. A regisztrációs lap letölthető a www.iranyasereg.hu, vagy a hadkiegeszites.hu oldalról.

Szerződést kötni csak alkalmas minősítésű egészségi, pszichikai vizsgálatot követően lehet, amire a regisztráció után kerülhet sor. Az önkéntes területvédelmi tartalékos szolgálatra jelentkezőnek II. típusú alkalmasság-vizsgálaton kell részt venniük. A vizsgálatot a jelentkező háziorvosa is elvégezheti, ha van foglalkozás-egészségügyi alkalmasság vizsgálatra szóló képesítése. Ellenkező esetben foglalkozás-egészségügyi képesítéssel rendelkező szakorvos végzi. A vizsgálat költségét a Magyar Honvédség állja.

Tartalékos katonák nélkül nem létezhet ütőképes haderő. Az ország valamennyi járásában és fővárosi kerületében szerveződő területvédelmi tartalékos századok folyamatosan várják a jelentkezőket.

Jelentkezzen Ön is, ha úgy érzi, szeretne részt vállalni a honvédelmi feladatokban, és szükség esetén kész segítséget nyújtani lakókörnyezetének.

Gödöllő, Járási Hivatal

©2016 idStudio & SMThemes.com
IMPRESSZUM
Oldal info: info@valko.hu
Adatkezelési Tájékoztató - Weboldal
Adatvédelmi és Adatkezelési Szabályzat