MEGSZAPORODTAK A GÁZVEZETÉK SZAKÍTÁSOK A MEGYÉBEN

Az elmúlt hétvégén két esetben is riasztották a megyei tűzoltókat gázvezeték szakítás miatt. Csak ebben az évben a Pest Megyei Katasztrófavédelem Igazgatóság tűzoltó egységeinek tizenöt esetnél kellett beavatkozniuk gázvezeték sérüléséből adódó káreseményeknél.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy az ilyen káresetek döntő többsége emberi mulasztásra vezethető vissza, például a földmunkát végzők nem kellő körültekintéssel járnak el. Leggyakrabban tehát géppel, illetve kézzel történő munkavégzés során sérül a gázvezeték, gyakori, hogy fűnyíróval vágják el a kiálló földgázcsonkot. Az ilyen balesetek mögött az előírások be nem tartása áll, hiszen a földmunkát végző cég vagy személy sokszor nem szerzi be a területre vonatkozó közműtérképet.

Az ilyen hibák, mulasztások komoly következményekkel járnak, hiszen a sérült vezetékből kiáramló gáz rendkívül gyúlékony, robbanásveszélyes, gyakran szükség van a környéken élők kitelepítésére. Átlagosan 15-20 embernek kell ilyen eseteknél elhagynia otthonát, a beavatkozás 10-15 tűzoltót és három gépjárművet igényel. Vagyis a gázvezeték-sérülés miatt keletkező károk felszámolása akár 100 ezer forintos plusz kiadást is jelenthet a riasztott tűzoltóság számára. Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy indokolt esetben a tűzoltó-parancsnokság köteles feljelentést tenni a rendőrségen, a károkozás szankciója súlyosabb esetben több évig terjedő szabadságvesztés is lehet.

A káresetek megelőzhetőek azzal, ha a gázcsonk közelében körültekintőbb munkavégzés (pl. fűnyírás közben) zajlik, illetve azzal, ha a földmunkálatok (pl. ásás) megkezdése előtt mindenki beszerzi az adott területre vonatkozó közműtérképet, illetve egyeztet a területileg illetékes földgázszolgáltatóval. Szem előtt kell tartani azt is, hogy a gázvezeték egyméteres körzetében csak kézi szerszámokkal szabad dolgozni.

pest.katasztrofavedelem.hu

©2016 idStudio & SMThemes.com
IMPRESSZUM
Oldal info: info@valko.hu
Adatkezelési Tájékoztató - Weboldal
Adatvédelmi és Adatkezelési Szabályzat